„Azért vagyunk itt, hogy valamivel hozzájáruljunk ehhez a világhoz. Egyébként miért lennénk itt?” (Steve Jobs)

Kiemelt feladatunk a fiatal generációnak a digitális korra való felkészítése

Szerződött oktatóink általános-, középiskolákban és egyetemeken oktatnak, képzik magukat Ebben a munkában veszünk mi is aktívan részt, és támogatjuk a fejlődésüket. .

Véleményünk szerint igen fontos szerepe van a tudatos képzésnek a felnövekvő generáció életében.

A VISZ Programozó tábor gondolata 6 éve született meg Braun Péter az akkori VISZ elnöke és Fainné Lacsny Éva ügyvezető titkár fejében azzal a céllal, hogy a szervezethez tartozó tagok gyermekeinek szervezzenek olyan kurzust, ahol egyrészt felkeltik érdeklődésüket az informatika iránt – amely nagyon fontos az utánpótlás nevelése szempontjából – másrészt, hogy logikus gondolkodásra tanítsák a fiatalokat.

2015 óta foglalkozunk az iskolai szünetekben programozás oktatásával, azóta több ezer lelkes diák fejlődött velünk

„Tizenöt éven belül ugyanúgy fogják oktatni a programozást, mint az írást, olvasást… és csodálkozni fogunk, hogy miért nem hamarabb kezdtük el.” (Mark Zuckerberg)

A digitalizáció térnyerésével a digitális eszközök észrevétlenül beépültek hétköznapi életünkbe. Fontosnak tartjuk támogatni a digitális írástudás elsajátítását már fiatal korban is, ezért egy olyan új programlehetőséget kínálunk számukra, amellyel játékokon keresztül tudják elsajátítani a programozás alapjait.

 Célunk, hogy a logikus gondolkodáson túl, pályaorientációs előadásokkal is támogassuk a fiatalokat.

Célcsoport: 8-tól 14 éves korig.

Tematikánkból:
• biztonságos internethasználat a gyerekeknek;
• Kodu, Scratch és Lego robotok építése és programozása;
• Microbit programozás;
• 3D nyomtatás;
• drón programozás;
• python programozás;
• java programozás.

Napirend:
• 8 órától érkezés és reggeli;
• 9 órától foglalkozások;
• 12:30 ebéd;
• 16:30 a foglakozás vége.
A programozás mellett szabadtéri játékokkal kapcsoljuk ki a fiatalokat:
Foci, tollas, számháború, stb. (az ifjúság igényei szerint).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük